SMARTMOBIL '12 Az okostelefon-konferencia

2012 MÁRCIUS 29. BUDAPEST, RAM COLOSSEUM REGISZTRÁCIÓ

Keynote

Közel 100 előadóval járjuk körbe a hazai és nemzetközi okostelefonos trendeket a mobilwebtől az alkalmazásokig.

Előadóink, szakértőink

Aczél László

Y&R

A Y&R reklámügynökség ügyvezetője vagyok 4 éve és a cégcsoport vezetése mellett a MAKSZ elnöki tisztségét is betöltöm. Blackberrymmel intim viszonyban vagyok, az appworld-del már kevésbé.

Balatoni Emese

Adverticum Zrt.

Balatoni Emese az Adverticum Zrt. ügyfélkapcsolati igazgatója. Az adserverekkel kapcsolatos első ismereteit 2006-ban a Red Stars ügynökségnél szerezte, majd az online marketing egyéb területeivel is foglalkozott. Az Adverticum csapatát 2009 óta erősíti, munkáját ügyfélközpontúság jellemzi, ő képviseli a felhasználók és partnerek igényeit a fejlesztés felé. Vonzódik az idegen nyelvek iránt, angolul, németül és oroszul beszél, és fontos számára a környezettudatosság.

Balogh Csaba

Szegedi Tudományegyetem

A Szegedi Tudományegyetem Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszékének oktatója, az egyetemen mobilkommunikációval kapcsolatos kurzusokat is tart. Emellett a Sanoma Media Budapest újságírója, több médiavállalat és projekt tartalomfejlesztési tanácsadója. A kommunikáció szakmai és civil formája mellett érdeklik a technikai újdonságok.

Bánóczy Zoltán

Allstars Analitika

Keményvonalas webanalitikai tanácsadó, hobbija a tenisz. Szereti a szép számokat, 3 gyermek édesapja, a SUPERWEEK szervezője.

Bárdos Kristóf

Digital Natives

A Digital Natives-ben tártulajdonosként dolgozom, hozzám tartoznak az értékesítési, marketing területek. Az elmúlt néhány évem elképesztően izgalmas volt. Miután agilis fejlesztésre váltottunk - sok izgalmas ügyfél terméken dolgozhattam, - a web mellett belevágtunk a mobilfejlesztésbe, - beindítottuk a startup inkubációnkat amiből több díjnyertes és sikeres termék került ki (Mixgar.com, Playertise.com, Taxilike.com), - megismerkedtem az angel és a kockázati tőke világával, és a - termékbevezetés nehézségeivel és örömeivel. Most azon dolgozom, hogy külföldön még sikeresebbek legyenek a termékeink és többen ismerjenek meg minket.

Barnóth Zoltán

MEC Interaction

1999-ben helyezkedett el a PanMedia-nál, később a Universal McCann-nél dolgozott. 2006-ban csatlakozott az MEC-hez, ahol stratégiai igazgatóként az ügynökség vállalati stratégiájának kialakításáért és megvalósításáért, a szolgáltatási csomag fejlesztéséért felel, valamint a cégcsoport integrált tervezési folyamatát felügyeli. Az MEC Interaction ügyvezetőjeként pedig a digitális cég üzleti és szakmai ügyeit irányítja.

Bátori Gábor

ITWare Kft

Mobil Fejlesztési Vezető

Bognár Vera

OMD

Közel 15 éves tapasztalattal a digitális média világban. 4 éve csatlakozott az OMD Hungary Médiaügynökségez, ahol a taktikai tervezéstől a digitális stratégiáig széleskörű ismeretekre tett szert olyan nívós, nemzetközi ügyfeleken, mint például a Vodafone, amely Mobil hirdetési felületeinek bevezetésében aktívan részt vett. Az ügyfelek teljeskörű Digitális Stratégiájának megalkotása utána ez 2011. májusa óta Mobile Media Strategist-ként a Mobil hirdetési és Mobil marketing terület fejlesztéséért felelős. Több EFFIE díj nyertese, melyek közül az egyik Arany Effie egy 100%-ban online kampány eredménye.

Boros Norbert

Neo Interactive Kft

Korábban a online newsmédiában dolgozott, 2008-ban evezett át az online marketingre, azon belü is a keresőoptimalizálásra. Jelenleg a Neo Intereactive SEO specialistája, ahol nagyvállalati ügyfeleinek segít online sikereik elérésben. 2010-ben kezdett érdeklődni a mobil keresőoptimalizálás iránt, azóta is szenvedélyesen kutatja a témát.

Brindza Gábor

Madhouse

Brindza Gábor hosszú ideig dolgozott ügynökségi oldalon. Először a Kirowski-ban kóstolt bele, milyen is az internet világa. Több mint 3 év online médiatervezés után a MediaCom nemzetközi médiaügynökségi-hálózat magyar irodája, az MCMedia következett, ahol már felelős volt az ügynökség online részlegének szakmai vezetéséért. Két év után elhagyta az ügynökségi szférát, és egy mobilhirdetési-hálózat létrehozásába kezdett. Madhouse néven létre is jött ez a network, ahol mostanra számos mobilkampányt bonyolítottak le.

Budai László

Schibsted Classified Media Hungary Kft.

Budai László - pályafutását az Inform Media lapkiadó online marketing részlegén kezdte, majd 2009-től a Google budapesti irodájának csapatát erősítette Account Strategist-ként. 2011-től a Schibsted Media Group hazai érdekeltségének, a jofogas.hu-nak a termékmenedzsere, ahol Magyarország egyik legnagyobb online piacterét építi.

Csillag Tamás

Neonia Kft.

Csillag Tamás a Neonia Kft. kreatív vezetője. Közel 10 évet töltött a reklám szakmában Art Directorként, miközben reklámfilm rendezéssel és interaktív fejlesztésekkel foglalkozott. 2007-ben alapították meg a Neonia Kft-t, amely kifejezetten az online 3D megjelenítésre jött létre és az olyan új technikai fejlesztések megalkotására, melyeket a marketing területén is fel lehet használni. A cég közel 3 éve foglalkozik Augmented Reality fejlesztésekkel, olyan cégeknek mint a Telenor, T-Mobil, SonyEriccson vagy West cigaretta.

Csupor Erik

allegroup.hu Kft.

Az allegroup.hu Kft. ügyvezető igazgatója. A debreceni Kossuth Lajos Egyetemen diplomázott történelem szakon. 1995-2001 között a svéd Hoppenstedt Bonnier csoport hazai üzleti információs üzletág vezetőjeként sales, marketing és vezetési tapasztalatokat szerzett. 2002-ben csatlakozott a Vatera.hu néhány fős csapatához, 2005-ben a cég ügyvezetője lett. Már a kezdetekben komoly változást hozott az aukciós portál életébe. Az új B2C és C2C modellek bevezetése, a felhasználószám, forgalom, és bevétel maximalizálás következményeként a Vatera a hazai e-kereskedelem legismertebb, és megkerülhetetlen szereplője lett. Mára az allegroup.hu Kft. Magyarország vezető e-kereskedelmi vállalata. Tagja a két piacvezető aukciós oldal, a Vatera.hu és a TeszVesz.hu, az Apród.hu apróhirdetési oldal, a Lealkudtuk.hu akció gyűjtő site, a grando.hu online bevásárlóközpont, valamint a vezető online ár-összehasonlító, az Árukereső.hu.

Dálnoki Ádám

Mobilengine, alapító

A vállalati mobil megoldások és a cloud alapú szolgáltatások szakértője. Korábban a Boston Consulting Group tanácsadója, valamint nagyvállalatok európai vagy országos kereskedelmi vezetője. 2011 óta a T-Systems értékesíti ügyfeleinek a Mobilengine-t.

Dojcsák Dániel

HWSW

Informatikai újságíró, 2008-tól a HWSW szerkesztőség tagja. Főbb fókuszterületei a web, web 2.0, közösségi szolgáltatások, mobilkommunikáció és startupok és konzumer elektronika, amik mellett figyelemmel kíséri a technológiai világ társadalmi vetületeit, infopolitikai témákat is.

Dunder Krisztián

DUNDER.HU

Dunder Krisztián online üzletfejlesztési szakértő, tizenöt éve dolgozik a médiában, két év rádiós, egy év műsorgyártói és 12 év online tapasztalattal rendelkezik. Függetlenné válása előtt Magyarország meghatározó lapkiadóinál dolgozott (Inform Média, majd Lapcom) online vezetőként. Főleg közép- és nagyvállalati projektekben külső szakértő, amelyekben az egyre terjedő konverzióoptimalizálás szemléletet alkalmazza. Rendszeres előadó az ismertebb hazai konferenciákon.

Falvay László

Y&R

A Y&R kreatív igazgatója. A MOME-n végzett vizuális kommunikáció szakon, éveken át dolgozott digitális ügynökségeknek, játékot fejlesztett.

Faragó Dániel

White Whale Wizards

Kütyük, vállalati stratégia, 21. századi munkavégzés és fejlesztés.

Fazekas István

Synaptel

Fazekas István az Oxford Brookes University-n szerezte diplomáját és figyelemreméltó szakmai tapasztalatot szerzett olyan nagyhírű IT cégeknél, mint az IBM, Unisys, Synergon és Pro Patria Electronics. 2009-es megalakulása óta ügyvezető igazgatója a Synaptel Kft-nek, mely egyedülálló megoldásokat nyúlt a vállalati mobiltelefonokon történő kommunikáció monitoringjára és a mobil munkaerő menedzselésére.

Fehér Zsolt

PSION Rendszerház Kft

Fehér Zsolt az auto ID kihívásaival először a magyar gazdaságban 1995 körül zajló változások kapcsán találkozott mikor a PSION a PDA készülékek piacán megjelent. Fiatal informatikusként először a PSION Magyarország Kft viszonteladói hálózatát fejlesztette. 2001-ben a PSION kivonult a lakosságnak szánt kézi-számítógép piacról, így munkája az RFID-s, szkenneres logisztikai és terepi munkavégzést támogató alkalmazások felé orientálódott. 2004-ben lett a PSION Rendszerház Kft értékesítési igazgatója, ebben a pozícióban a cég regionális értékesítési tevékenységét kontrollálta. A Közép-Európai Egyetem MBA diplomájának megszerzése után 2008-tól feladata a cég szakmai és ügyfélkapcsolati rendszerének menedzselése, köztük olyan jól meghatározott piaci szegmensnek, mint a kiskereskedelmi, logisztikai és szállítási szektor. 2010 óta a PSION Rendszerház Kft társtulajdonosa, ügyvezető igazgatója.

Ferenczi Bálint

Kitchen Budapest

A Kitchen Budapest Research részének vezetője, UI/UX szakember, a MobilPiknik egyik alapítója

Fischer Kristóf

Vodafone

2008 óta dolgozom a Vodafone-nál Online területen. 2010 óta az Online értékesítési csapatot vezetem. A vodafone.hu mint Online értékesítési csatorna mellett olyan új csatornák beindításáért is felelt ez a csapat, mint az affiliate vagy a mobile csatorna. Büszke vagyok rá, hogy mi csináltunk először social shoppingot Magyarországon és mi voltunk az első mobilszolgáltató, aki beindította az online affiliate programját.

Gál András

GKIeNET Kft.

A GKIeNET-nél vagyok partner. Eredetileg a lakossági kutatásokkal és az állami IKT infrastruktúra fejlesztésekkel foglalkoztam, de az évek során folyamatosan a K+F projektek irányába terelődött át a munkám fő fókusza, majd 2011 folyamán a céget is sikerült ebbe az irányban elindítani.

Galambos Márton

[origo]

Az [origo] gazdasági rovatát vezetem, korábban a Figyelőnél és a Kreatívnál dolgoztam újságíróként, szerkesztőként.

Giret Gergely

FHB Bank Zrt.

A mobiltelefon ma már az élet minden területén segít bennünket: elkerülhetetlen, hogy a vásárlási döntések, a fizetések során is egyre nagyobb szerepet kapjon. Hosszú évek óta dolgozom azon - projektmenedzserként, tanácsadóként, értékesítőként is -, hogy beköszöntsön a mobilfizetések kora. A mobilfizetési megoldások területén élenjáró FHB Bank Zrt. képviseletében büszkén mondhatom, hogy végre eljött az a pillanat, amikor a megfelelő technikai háttér és az üzleti modell is készen áll...

Gócza Zoltán

kirowski Isobar

Gócza Zoltán (http://www.twitter.com/goczazoltan) A kirowski Isobar tanácsadási üzletágának vezetője, 10 éve foglalkozik könnyen használható, élvezetes alkalmazások és weboldalak tervezésével. UX Myths (http://uxmyths.com) című népszerű, több nyelvre lefordított blogján használhatósági tévhitek ellen harcol, a Contrast Rebellion (http://contrastrebellion.com) kiáltvánnyal pedig a weboldalak olvashatóságáért indított lázadást.

Gyenes Gábor

IND Group

Az IND csoport keretein belül több mint egy évtizede banki front-end rendszerek fejlesztésével foglalkozom. Számos haza és nemzetközi internet és mobil banki projecten szereztem tapasztalatot. Az elmúlt 2 évben az IND innovációs részlegén a mobil termékek menedzsereként különböző mobil megoldások tervezését és bevezetését kezelem.

Hanák Tamás

Népszabadság Zrt. 


Hanák Tamás, a Népszabadság Zrt. kereskedelmi vezérigazgató helyettese, szakmai karrierjét a Magyar Televíziónál kezdte 1988-ban. 1995-2006 között a Pesti Est Kft-nél dolgozott, ahol a hirdetési igazgatói, kereskedelmi és marketingigazgatói, valamint ügyvezető igazgatói pozíciókat töltötte be. 2006 szeptemberétől a Népszabadság Zrt. hirdetési igazgatója volt, majd 2010. szeptemberében nevezték ki a Népszabadság Zrt. kereskedelmi vezérigazgató helyettesévé.

Herner Dániel

Színház.hu Kft

Tizenkét éve vezetem a Színház.hu Portált. A portál fejlesztésével párhuzamosan igyekszem minden olyan technikai újdonságot észrevenni és a színházak látóterébe helyezni, amely hatással lehet a kulturális események kommunikációjára. Ha olyan új irányvonal nyílik meg, amelyben nem látom a színházi terület erős jelenlétét, a Színház.hu minden esetben igyekszik ezt a hiányt elsőként betölteni. Ennek a munkának az eredménye a "Színházműsor" mobil alkalmazásunk is.

Horváth Balázs

technet.hu

A technet.hu főszerkesztője.

Horváth István Sándor

evangelium365

Katolikus pap, jelenleg Zalalövőn plébános. Hisz Istenben és abban, hogy ő ad ötleteket minden korban új eszközök fejlesztéséhez az emberiségnek. Az evangelium365.hu tulajdonosa, aki az internet segítségével kilépett a templom falai közül a világba és Magyarországon a legnagyobb létszámú vallását naponta gyakorló hívő közösség papja lett. Egyházi személyként elsőként kezdett hazánkban mobil alkalmazások fejlesztésébe.

Inotay Balázs

Cellum

1992-ben a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen végzett. 1996-tól a Microsoft Regionális Fejlesztési Igazgatójaként a regionális fejlesztési tevékenység támogatása és szakmai irányítása volt a feladata Magyarországon. A CompuWorx Rt. vezérigazgatójaként a magyar chipkártyás diákigazolvány rendszer, a SuperShop törzsvásárlói rendszer, és a MOL törzsvásárlói rendszer kifejlesztésében és bevezetésében vett részt. 2000-ben alapította Cellum Zrt. jogelődjét. 2004-től a Cellum-Csoporthoz tartozó MPP Zrt, a Mobilkereskedelmi platform üzemeltető cégének vezérigazgatója, 2011-től a Cellum Global stratégiai igazgatója.

Jóföldi Endre

Weblib

A keresési és intelligens nyelvészeti megoldásokra specializálódott Weblib Kft ügyvezetője. Magyar (pl. Sanoma, ItBusiness) és amerikai (Vanderbilt Egyetem, Elsevier) ügyfeleiket szolgálják már ki évek óta olyan megoldásokkal, amelyek segítik a tartalmaik jobb felhasználását.

Kalmár Tibor

RTL Klub

Egy év hírügynökségi – és televíziós munkát követően 2000 és 2007 között az Uno.hu főszerkesztőjeként léptem be az online világába, mondhatni úttörőként, néhány év alatt néhány ezres látogatószámról egy napi negyedmillió látogatót hozó portfoliót felépítve. Persze mindeközben sem szakadtam el az egyik szerelmemtől, a rádiózástól. 2000-ben előbb a Juventus Reggel vezető szerkesztője lehettem, még Szegő Tibor idejében, 2002-től a Juventus Rádió sportosztályát irányíthattam, 2005 és 2007 között pedig a Juventus Rádió kreatív műsorigazgatójaként feleltem a hallgatottság jobbá tételéért. Szerkesztő-producerként 2006-ban részt vettem a Magyar Televízió Hangár című könnyűzenei műsorának készítésében. 2008-ban a Danubius Rádió new media vezetőjeként dolgoztam, majd a Sláger Rádióban töltöttem be ugyanezt a tisztséget egészen 2009 decemberéig. Az RTL Klub csapatához 2010 júniusában csatlakoztam, mint online főszerkesztő-, lapigazgató. Rövid idő alatt kiváló szerkesztőségünk jóvoltából sikerült az egyedi látogatószámot megötszöröznünk, ami a kiemelt időszakokban 400 ezernél is több látogatót jelent naponta az RTL portáljainál.

Kaprinay Zoltán

Bónusz Brigád

Online szakember. Az Index.hu egyik alapítója. 1998-ig az Internetto külföldi szerkesztőségeiért felel, az Internetto Pozsony főszerkesztője. 2000-től a Westel900 (később T-Mobil) tartalomfejlesztési igazgató helyettese és a 777sms.hu ingyen sms-küldő portál kitalálója. 2004-től az A38 Hajó ügyvezetője, 2005-től a svájci Ringier AG regionális online tanácsadója (HU, CZ, SK, RO országokban). Ezzel párhuzamosan elindítja online tanácsadó cégét az Ipsilon-t, amely a régió médiavállalatainak szervez tréningeket, oktatással, tanácsadással és coachinggal foglalkozik. 2010-ben Heller Gáborral közösen megalapítja a Bónusz Brigádot, az első közösségi vásárló portált Magyarországon, amely másfél év alatt eddig 2,3 milliárd forintot spórolt meg a tagjainak és az egyik legkedveltebb internetes brand, amelynek facebookon már több mint 308.000 rajongója van.

Kékesi Zsuzsa

HVG Kiadó Zrt.

A HVG digitális fejlesztési részlegének vezetője vagyok. 1999 óta foglalkozom webes, 2010 óta mobilos és tabletes fejlesztési projektek vezetésével, rendszertervezéssel. Szerintem az idei Smartmobil konferencián 3 fontos témát kell elkerülni: Angrybirds, Snake II és a világbéke.

Kerezsi Eszter

ECM Consulting

Hat éve foglalkozom mobil-innovációs és más kutatás-fejlesztési projektekkel, korábbi cégemnél a mobil alkalmazásokért felelős divizió vezetőjeként, jelenleg az ECM Consulting üzletfejlesztési menedzsereként. A cég új, innovációs díjat is nyert termékeit K+F pályázati támogatással, majd egy kockázati tőke bevonásával fejlesztjük elsősorban nagyvállalati ügyfeleink és integrátor- illetve tanácsadó partneink számára. Az elmúlt 3 évben ezen termékek fejlesztéseit koordináltam (Voyager CMX és INVITO), továbbá jelentős nemzetközi és hazai partnerkapcsolatok kialakításával segítettem a cég külföldi piacralépését. Napjainkban főképp a hazai és nemzetközi K+F pályázatok menedzsmentjével, további partneri együttműködések kialakításával, illetve a nemzetközi értékesítési és marketing stratégia támogatásával foglalkozom.

Kis Ervin Egon

SzEK.org

Kis Ervin Egon e-commerce tanácsadó és blogger, 2008. november óta a SzEK.org elnöke. 1999-ben az egyik első hazai webshop, a főleg DVD-kereskedelemmel foglalkozó NetPiac.hu elindítója és 2007-ig vezetője volt. A vállalkozást - amely akkoriban egyike volt a 10 legnagyobb hazai e-kereskedelmi cégnek - az RTL majd a Bookline vásárolta fel. Azóta független tanácsadóként, elsősorban e-kereskedelmi stratégiai tanácsadással és üzleti tervezéssel foglalkozik, rendszeresen előadásokat tart e-kereskedelmi képzéseken és konferenciákon.

Kiss Gergely

Attrecto Zrt.

Gergely az Attrecto Innovations okostelefon fejlesztő csapatának vezetője. Végzettségét tekintve rendszerfejlesztő mérnök, okleveles tanár és aranykalászos gazda. Szakmai tapasztalatait nagy német gyökerű multinacionális cégeknél szerezte. Pályája kezdetés a Siemensnél intelligens hálózatok fejlesztésén dolgozott, ez az AUDI követte, ahol az SAP Competence Center tagjaként ABAP fejlesztéssel és SAP oktatással foglalkozott. A SAP Labs Hungary fejlesztőcsapatának egyik alapítója, a SAP-nál fejlesztési vezetőként és programvezetőként szerzett tapasztalatokat nagy rendszerek és szervezetek irányításában. Családapa, amatőr tenisz és kosárlabdajátékos, műkedvelő horgász, RPG és Sci-Fi rajongó.

Kolozsi István

fps webügynökség

A kezdetektől részt vett a 2000-ben alakult fps független design-, webfejlesztő és online marketing ügynökség létrehozásában és fejlesztésében. 2003 óta a cég projekt igazgatója. Informatikai kompetenciáira alapozva kezdetben programozással foglalkozott, majd a felhasználóbarát megoldások, később a UX Design felé fordult. Területe a projekt koordináció és webergonómia. http://www.twitter.com/kolboid http://kolboid.eu/

Kovács Lóránt

piarsoft.hu

1998 óta foglalkozom internetes megoldásokkal (csak akkor még nem így hívtuk). 2001 óta saját céget vezetek, ahol weboldalak készítésével, valamint facebook- és mobilalaklmazás fejlesztésével foglalkozik. Ezzel párhuzamosan egy látogatotságnöveléssel (főleg Google optimalizálással) és egy online kommunikációval/tartalomfejlesztéssel foglalkozó céget vezetek. Ezek jól kiegészítik egymást és lefedik a weboldal életciklusát.

Kovács Márton

Ipsos

Az Ipsos digitális média területekért felelős vezetője. Irányítása alatt zajlik a gemius/Ipsos Audience hivatalos online közönségmérési projekt, valamint nevéhez köthető az első hazai, kifejezetten tartalomfogyasztásra koncentráló három-képernyős mérés, az IpsosMultiScreen. A digitális világon kívül a cross-media is fontos érdeklődési területe, ennek eredménye az a - világon csaknem egyedülálló - cross-media adatbázis (IpsosMultiMedia), amely a hazai ATL média hivatalos közönségadatait kapcsolja össze adatfúziós eljárás segítségével.

Kovács Péter

iMind

CTO @ iMind, mobil fejlesztéssel foglalkozik a kezdetektől. BpMenetrend és számos sikeres iPhone, iPad és Android app fejlesztője.

Kőszegi András

BrandTrend

Szakmai és közéleti ismerkedését első munkahelyén a Magyar Rádióban kezdte 1985-ben. Még ma is elsősorban rádiósnak tartja magát. A Petőfi Délelőtt szerkesztő-riporteri tapasztalatai után egyszerre vezetett televíziós műsort, rádiózott, kommunikációs tanácsadóként dolgozott kisebb és nagyobb cégeknek. A Gazdasági Rádió elindításában kommunikációs igazgatóként vett részt. Jelenleg saját cége a BrandTrend melynek célja, hogy "minden felületükön a kihívásokban gazdag üzleti területen kommunikációs lehetőséget teremtsen, friss ötletekkel és gazdag tapasztalatokkal segítse a márkaépítőket és a fogyasztókat. A Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola óraadója, a CSR szakirány vezetője. Jelentős konferenciák és kerekasztal beszélgetések moderátora.

Krzysztof Rosiński

Gemius SA

Krzysztof Rosiński a Gemius Research&Development Menedzsere. Jelenleg legfőbb feladata a gemiusMobile projekt vezetése, mely a mobil internet-felhasználók aktivitását mérő átfogó kutatási eszköz. Korábban a Head of Technical Solutions pozíciót töltötte be, valamint 4 éven keresztül vett rész különböző fejlesztési projektekben a Gemius-on belül. Ezen kívül több piacon - köztük Lengyelország, Dánia, Csehország, Szlovákai és Oroszország - is felügyelte a gemiusAudience kutatás bevezetését. Mielőtt csatlakozott volna a Gemius-hoz, rendszermérnökként dolgozott, tanulmányait a Varsói Műszaki Egyetem Fizika mesterszakán végezte.

Kuglicz Ákos

Index.hu Zrt.

Az Index mobilos fejlesztéseit koordinálom, ezen belül főleg GUI-val, kiszolgálással, analitikával és hirdetési megoldásokkal foglalkozom mélyebben.

Lakatos Péter

Vodafone Magyarország Zrt

Péter egy kiváló csapattal együtt alakítja a Vodafone kommunikációját, üzletfejlesztését, illetve stratégiáját. Ezt megelőzően adatbányászattal, CRM-el és vállalati marketinggel foglalkozott. Meggyőződése, hogy a mobil internet zseniális megoldásokra inspirál és sok apróbb öröm forrása is – pl. az erdőben biciklizve is tud TED-et hallgatni vagy internet rádiózni.

László Tamás

Genio Studio

A Genio Studio vezetőjeként alkalmazások koncepciójának kitalálásával, megvalósításával és piaci értékesítésével foglalkozom. Célunk, hogy nemzetközi szinten izgalmas, alapjaiban és megoldásaiban erősen innovatív projekteket hozzunk létre és vigyünk eredményesen piacra.

Lemák Gábor

Magyar Mobiltárca Szövetség

2004-ben végzett a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem Szolgáltatásmenedzsment szakán és E-Business mellékszakirányon. Az egyetem alatt 2000-től a GKI Gazdaságkutató Zrt. keretein belül a kockázati tőkebefektetések, a kockázatkezelés és a fúziók és felvásárlások magyarországi trendjeivel foglalkozik. 2001-ben a GKIeNET Internetkutató és Tanácsadó Kft. társalapítója, majd 2006-tól ügyvezető igazgató helyettese. Fő területe a társaságnál többek között a hazai elektronikus kereskedelem elemzése, valamint informatikai stratégiák készítése. 2007-től igazgatója a GKI Tanácsadó Kft.-nek, ahol az infokommunikációs területen működő multinacionális vállalatok számára végez stratégiai tanácsadást. 2008-tól a Magyar Telekom kezdeményezésére létrejött Mobilitás és Multimédia Klaszter igazgatója, ahol 2011-ben már közel 70 infokommunikációs területen működő kis- és középvállalkozás, valamint multinacionális vállalat kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységének koordinálásáért felelős. 2011 végétől a Magyar Telekom, a Telenor, a Vodafone, az OTP, a Mastercard és a SuperShop által alapított Magyar Mobiltárca Szövetség főtitkára.

Liptay Gabriella

Kommunikacios tanacsadó

Több, mint 15 évet töltöttem el telekommunikációs és technológiai cégeknél többnyire kommunikációs vezetői funkciókban. Ezt követően főkepp kulturális vonalon es a médiaiparban folytattam pályámat. Jelenleg stratégiai kommunikációs tanácsadóként dolgozom a Chello Central Europe-nál és a Libri Csoportnál.

Lovas Endre

-

Endre egy lelkes amatőr. Életrajza valószínűleg rendhagyó lesz az előadók között. 2001-ben végzett gépészmérnökként a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen, energetika szakirányon, 2009-ben pedig ugyanitt elvégezte az MBA-t. Jelenleg a Budapesti Erőmű Zrt. kereskedelmi igazgatója, ahol elsősorban kereskedelemért, energiagazdálkodásért felel, másodsorban az informatika vezetője. Járatos .Netben, SQL Serverben, weblap és iPhone fejlesztésben. iPhone fejlesztéssel szabadidejében, kizárólag szórakozásként foglalkozik. Egyetlen publikus appja, amelyet saját neve alatt adott ki a Parkolás. Alapvetően hisz abban, hogy egy appot egy képzeletbeli lusta, ám annál igényesebb felhasználó elvárásaihoz kell igazítani.

Máder Miklós Péter

Magyar Telekom

A Magyar Telekom üzletfejlesztője, az ELTE TÁTK doktorandusza

Makra Zsolt

Docler Investments Kft.

Dr. Makra Zsolt a Szegedi Tudományegyetemen szerzett közgazdász diplomát és mérlegképes könyvelői oklevelet 2003-ban, gazdálkodástudományi phd fokozatát pedig a Pécsi Tudományegyetemen kapta informális kockázati tőke témakörben 2008-ban. Dolgozott a VÁTI-nál regionális fejlesztési programok koordinátoraként, kockázatitőke-befektetési tapasztalatot a Kisvállalkozás-fejlesztő Pénzügyi Zrt-nél portfoliókezelési munkatársként szerzett, majd 2007-től az INNOSTART-nál tevékenykedett üzletfejlesztési menedzserként, ahol többek között létrehozta és vezette az Első Magyar Üzleti Angyal Hálózatot, amely tanácsadóként segíti a korai fázisú vállalkozások tőkebevonását. 2010-ben csatlakozott a Docler cégcsoporthoz, ahol a Docler Investments Kft. ügyvezetőjeként feladata a cégcsoport kockázatitőke-befektetéseinek és akvizíciós tevékenységének irányítása. Az üzletiangyal- és kockázatitőke-finanszírozás egyik ismert hazai szakértője és kutatója, a témában írt több mint 25 magyar és angol nyelvű tanulmány mellett a Kockázati tőke világa című könyv szerkesztője. A Szegedi Tudományegyetem és a Budapesti Corvinus Egyetem meghívott előadója, előbbi intézményben a kockázati tőke témában egyetemi kurzus megteremtője. Számos konferencia, tréning, workshop szervezője, előadója az innováció, a vállalkozás és a kockázati tőke témakörében.

Meskó Bertalan Dr.

Webicina.com

Dr. Meskó Bertalan a Debreceni Egyetemen kutat orvosi genomika területén, emellett nemzetközi díjnyertes blogger (Scienceroll.com és MedIQ.blog.hu), a világ első közösségi médiáról és orvoslásról szóló egyetemi kurzusának oktatója (Med20course.com), a Wall Streeten is kiállított Webicina.com orvosi online szolgáltatás alapítója. Rendszeresen tart előadásokat nemzetközi konferenciákon beleértve a Yale Egyetemet vagy az Egészségügyi Világszervezet központját is. A Healthspottr.com beválasztotta a Future Health Top 100 listájába. Megjelent már e a Nature Medicine, New York Times, Al Jazeera, British Medical Journal és a Wired Science lapjain és csatornáin is.

Morvay Bátor

GoodBook Hungary Kft.

Cégünk iPhone/iPad alkalmazásokat fejleszt, jelenleg 30 alkalmazással vagyunk jelen az AppStore-ban és több mint magyar nyelvű 200 könyvvel az iBooks-on. Alkalmazásaink közül 2011-ben több is elérte az első helyet az országos toplistán, így hiánypótló egészségügyi alkalmazásunk, az Elsősegély 2011. júliusában 10 naponk át az első helyen állt. A Golden Blog díjas Jobbulást! háziorvosi blog alapján készült app szintén első helyet ért el. Idei terveink között többek között interaktív könyvek, képregények, hangoskönyvek valamint egyedi médiatartalmakat hordozó appok fejlesztése szerepel.

Nagy Tamas

GPS Tuner

Nagy Tamás mérnöki tanulmányait az Egyesült Államokban fejezte be ahol tizenhat évig élt családjával. Hazatérése előtt öt éven keresztül egy videó szoftvereket fejlesztő cég üzletfejlesztesi vezetője volt. A cég többek között a NASA-val, a Lockheed Martinnal és a National Geographic-kel is üzleti kapcsolatban állt. Jelenleg a GPS Tuner Kft. ügyvezető igazgatója amely autós és offroad navigációs szoftverek fejlesztésével foglalkozik. A társaság által fejlesztett alkalmazások vezetik a navigációs kategóriát a WP7 platform legtöbb piacán, valamint megtalálhatóak az Android, Windows Mobile, iPhone, es dedikált OEM eszközökön is.

Novák Péter

IAB Hungary

Péter 15 éve foglalkozik digitális marketinggel és médiával, szakdolgozatát a Közgázon 1996-ban e témában írta. A Matávnál reklámozói, majd a MatávNetnél szerzett médiaértékesítési tapasztalatok után 2000-ban csatlakozott a Kirowski csapatához, melynek 2006-tól kezdődően az ügyvezetője volt. 2010 elejétől 2012 márciusáig az Origo Zrt általános vezérigazgató-helyettese. A Magyar Reklámszövetség Internet Tagozatát 1999-ben alapította, 2000-től a Reklámszövetség Elnökségének és Ügyvezetésének tagja, 2006-2009 között a szakmai szervezet alelnöke. A 2008-ban elindított IAB Hungary elnöke.

Országh Örs Előd

Magyar Telekom Nyrt.

1999 óta dolgozom a Magyar Telekomnál, illetve elődjénél a Matávnál. 2007-ig informatikai területen dolgoztam, 2008 óta innovációval foglalkozom projektmenedzserként, szakértőként. Non-core területen dolgozom, elsősorban a mobil fizetési megoldásokkal foglalkozom. Jelenleg a MasterCard Mobile szolgáltatás sikerességén, valamint az NFC alapú szolgáltatások bevezetésén dolgozom projektvezetőként.

Ort Attila

Ombrello

Ort Attila 2000-ben alapította az Ombrello Media digitális kiadót. Ettől az évtől egy stratégiai együttműködés keretei között dolgozott az Origóval, majd 2010-től az Index-el.Az Ombrello Media portfoliójába tartozó oldalakat közel félmillióan olvassák havonta, melynek zászlóshajója a hg.hu - építészeti és design portál. Mindemellett a saját tartalom fejlesztése, a kampánymenedzselés és webfejlesztés területén szerzett tapasztalatokra alapozva 2008-ban létrehozta az Ombrello Digital- t. Az Ombrello Digital egy olyan digitális ügynökség, amely digitális stratégia tervezéssel és kivitelezéssel foglalkozik. 2012-ben érdekházasságra lépett a Young & Rubicammel.

Parragh Gábor

PORT Data Kft

Villamosmérnök, 2005 óta a PORT Data Kft ügyvezetője, konkrét felelősségi területe a cégcsoport operatív működtetése mellett a belföldi és nemzetközi adatértékesítés

Patvarczki József

Wallrust Inc.

Patvarczki József az amerikai központú San Francisco-i székhelyű Wallrust Inc. informatikai cég egyik alapító tagja és elnöke. József informatikai PhD. tanulmányait készül befejezi az Amerikai Egyesült Államokban. M.Sc. fokozatát pedig Németországban szerezte a University of Applied Sciences egyetemen Furtwangen-ban.

Pozsonyi Ferenc

Jegymester Kft.

A Jegymester Kft. műszaki igazgatója. A 1995 óta, a számítógépes jegyértékesítés magyarországi kezdeteitől koordinálja a cég fejlesztési tevékenységét.

Rátkai Zoltán

MÁV-Start Zrt.

Okleveles villamosmérnök és mérnök-közgazdász végzettséggel rendelkezem. a MÁV-Start Zrt.-nál dolgozom projekt szakértőként a jegyértékesítés megújításán. Projektvezetőként részt vettem a tavalyi évben az otthoni jegynyomtatás fejlesztésében és bevezetésében.

Rostás Zoltán

Digitalstand

Rostás Zoltán a Digitalstand Kft. kereskedelmi igazgatója több mint egy évtizedes tapasztalattal kutatja a vásárlókat kiszolgáló legjobb technológiai megoldásokat. Folyamatosan részt vesz vásárlói kapcsolatokra irányuló informatikai és webes fejlesztésekben, munkája során számos egyedi megoldás megvalósításában vett részt. Jelenleg is új technológiai eszközökre tervezett innovációkban vesz részt, ennek eredményeként a 2010-ben létrejött Digitalstand Kft-ben a digitális lapok platformfüggetlen, kényelmes és minőségi olvashatóságának megteremtésén dolgozik. Ötgyermekes családapa, így magánéletében ha teheti minden szabadidejét a családjával tölti.

Sebestény Balázs

3G Multimédia kft.

Az ELTE programtervezô matematikus szakán kezdte, azonban fokozott érdeklôdése miatt a PR és a marketing iránt végül a BKF hallgatójaként folytatta tanulmányait. Pályaja kezdetétôl számos online vírus- és közösségi kampány elôkészítésében és végrehajtásában vállalt szerepet, majd a Universal Music Hungary PR menedzsereként többek közt felépítette és optimalizálta a kiadó és a hozzá kapcsolódó elôadók megjelenéseit a közösségi felületeken. 2011-ben társaival megalapította a ShortScore Media digitális ügynökséget, fél évvel késôbb pedig csatlakozott a 3G Multimédia csapatához, ahol az ügyfélkapcsolat mellett zenei és online kommunikaciós területen szerzett tapasztalataival aktívan részt vesz a cég egyedi megoldásokat kínáló termékeinek és szolgáltatásainak fejlesztésében is.

Suhajda Gábor

Carnation Group

Hagyományos és mobilwebes alkalmazások fejlesztése mellett részt veszek koncepcióalkotási folyamatokban, natív appok UI tervezésben és egyéb grafikai munkálataiban. Kedvenceim a JavaScript és a pixelpontos vektorgrafika. Ha ráérek, startupok.

Sz. Nagy Tamás

Ringier

Sz. Nagy Tamás a Nemzeti Sport digitális tartalomfejlesztési vezetője, a Nemzeti Sport Online felelős szerkesztője. A Budapesti Corvinus Egyetemen szerzett diplomát 2008-ban, nemzetközi kapcsolatok szakon. Gyermekkora óta szerelme a sport, 2002 októberében került a Nemzeti Sporthoz, 2008 márciusa óta a Nemzeti Sport Online felelős szerkesztője, 2012 januárja óta digitális tartalomfejlesztési vezető. Tagja a Magyar Sportújságírók Szövetsége elnökségének.

Szabó Gergely

HVG

Szabó Gergely jelenleg a HVG online hírmédia divíziójának vezetője. A hvg.hu és a HVG tematikus szájtjainak stratégiája, folyamatos megújulása, fejlesztése mellett a termékek okostelefonos és táblagépes megjelenésével is foglalkozik. Korábban az iWiW-et fejlesztő Virgo Systems tanácsadója. 2006 és 2009 között pedig az Index és az Inda-szolgáltatások tanácsadója volt. Ezt megelőzően a Ringier Online-nál dolgozott. 2001-től foglalkozik webes tartalomgyártással és fejlesztésekkel. 2004 óta blogol szakmai témákban. A Webisztán blog szerzője. Rendszeres előadója szakmai konferenciáknak. A Szig.it nevű mobilos programajánló startup egyik alapítója.

Szakál Tamás

Dragontape

2010-ben alapított csapatával azon dolgozik, hogy a videómegosztók felfoghatatlan mennyiségű anyagát újraszerkeszthetővé tegye és ezzel adjon felhasználók kezébe egy minden eddiginél hatékonyabb eszközt az önkifejezésre. A platform hazai és nemzetközi piacon is bizonyított: mára százezrek, sőt milliók ismerik és használják a termékeket weben és mobil eszközökön. Ez azonban ez csak az első lépés: a vállalkozás jelenleg egy új terméken dolgozik, amely hamarosan megváltoztatja a különböző médiatartalmak újraszerkesztésének és publikálásának formáját és módját.

Szántó Gábor

iMect

Jelenleg mindennel foglalkozik, ami az elektronikus zenével és klubokkal kapcsolatos: saját fejlesztései és termékei ott vannak a világ szinte minden fontosabb bulijában. Jó eséllyel a kedvenc zenéd a Kings of Spins-en keresztül jutott el a rádiókba és a híres DJ-khez, akik közül sokan a DJ PLAYER platform-mal lépnek fel, valamint a Stereomusik kiegészítők elégedett használói.

Szépvölgyi Tamás

Sanoma Budapest Zrt.

Szépvölgyi Tamás – Portfolió igazgató, IAB Mobilszekciójának vezetője Üzletfejlesztési tanácsadóként új termékkoncepciók kidolgozásával és felvásárlások előkészítésével foglalkozott, irányításával jön létre a Sanoma Média Budapest Zrt. Mobilmédia üzletága. Jelenleg a Sanoma Nemzetközi Mobilfejlesztési-központjának vezetését is ellátja."

Szigetvári József

Sanoma Media

2009. január 1-je óta a Sanoma Media Budapest Zrt. portfólió igazgatója. Felügyelete alá tartoznak a kiadó tranzakciós termékei, többek között a Profession.hu – Magyarország piacvezető állásportálja, az Olcsóbbat.hu, Kirakat.hu ár-összehasonlító oldalak. 2011 novemberétől a Magyarország piacvezető szállásfoglalási oldalának a Szallas.hu ügyvezetője is egyben.

Takács Zoltán

Telenor

Takács Zoltán 1995-ben az Ericsson Magyarországnál kezdte szakmai karrierjét. 1997 szeptemberétől az Ericsson stockholmi központjában dolgozott k+f-területen középvezetőként, majd 1999 augusztusától, a Nokia Ausztriánál, az osztrák és svájci piacért felelős kereskedelmi vezetőként tevékenykedett. 2001 májusától a Vodafone termék- és szolgáltatásfejlesztési igazgatója volt, 2004 augusztusától az RTL Klub new mediáért és üzletfejlesztésért felelős igazgatójaként dolgozott. A villamosmérnök szakember 2006 óta a Huawei Vodafone-ért felelős kereskedelmi igazgatói posztját töltötte be, majd Huawei Magyarország ügyvezető igazgatóhelyettese volt. 2011 júliusától a Telenor Magyarország Termék és Innovációs igazgatójaként folytatja szakmai tevékenységét.

Tamási Zoltán

allegroup.hu Kft.

2011 októberétől az allegroup.hu Kft. mobil üzletfejlesztési vezetője. 2005-től az M Factory Zrt.-nél és 2009-től az Origo Zrt.-nél a mobilüzletág több területén szerzett 7 éves tapasztalat: üzletfejlesztés és stratégia, alkalmazás- és szolgáltatásfejlesztési projektek vezetése (iOS, Android, WP7, Symbian, J2ME), mobilmarketing, mobiltartalom gyártás és forgalmazás.

Tóth András Mihály

Microsoft Magyarország

A Windows üzletág vezetője vagyok a Microsoft Magyarországnál, és feladatom a Windows operációs rendszerek minél sikeresebb piaci jelenlétének elősegítése. A közeljövőben megjelenő Windows 8 előkészítését már elkezdtük, amiben jelentős szerepet kapnak az alkalmazásfejlesztők, tartalomtulajdonosok, telekommunikációs szolgáltatók - a "szokásos" üzleti partnereink mellett.

Vaszily Miklós

Origo Zrt.

1996-ban végzett a Budapesti Közgazdasági Egyetemen, valamint 1997-ben az ELTE jogi karán is diplomát szerzett. Részvényelemzőként kezdett a Hypo-Securitiesnél, majd az IE-New York Brokernél folytatta pályafutását. 2001-től a Portfolio.hu-t kiadó Net Média Zrt. vezérigazgatója, majd 2005-2009. novemberéig az Index.hu Zrt. vezérigazgatója és a tulajdonos CEMP csoport operatív ügyekért felelős igazgatósági tagja. 2010. február 01-jétől tölti be a Magyar Telekom Csoport 100%-os tulajdonában lévő Origo Zrt. vezérigazgatói pozícióját.

Velvárt András

Response kft.

A Response Kft. (www.response.hu) tulajdonosa, ötletembere. Negyedik éve Microsoft Most Valuable Professional díjazott, mániája a felhasználói élmény, ezért Windows Phone, Kinect és Silverlight / WPF alkalmazásokat alkot. A Windows Phone platformmal a kezdetek óta foglalkozik, nevéhez fűződik a platform legnépszerűbb böngészője, a SurfCube 3D Browser. Több Microsoft technológiával foglalkozó könyv- és fejezet szerzője, nemzetközi szinten is ismert és elismert előadó.

Vértes János

Adverticum Zrt

Eredeti végzettségem alapján elméleti matematikus lennék, ám elcsábított előbb a programozás, azután az újságírás, ezt követően pedig az informatikai újságírás világa, hogy mostanra az online kiadványainkhoz fejlesztett szoftverekre épülő alkalmazás-szolgáltatást (mindenek előtt desktop- és mobil adserving-et) végző cégeink stratégiai irányítását vállaljam fel. Hogy ennek az életútnak mi köze az indulást jelentő matematikához vagy az okos-telefonokról rendezett konferenciához? Ezt feladhatnám rejtvénynek is, de csak az lenne képes megoldani, aki leírt tevékenységekhez tapadó sztereotípiáktól képes függetlenedni, s ezzel már ki is mondtam a megfejtést... Világéletemben csak absztrahálni szerettem, még az újságírás sem volt más, mint a néhány fontos momentum (vagy mondat) elvonatkoztatása a feleslegestől. Az internetet (legyen az akár mobil) is csak az tudja élvezni, aki a lényegtelen elemek sokaságát kihívásnak (és nem az egészet minősítő kategóriának) tekinti, és sok esetben egy-egy nagyobb konferencián is szükségünk van absztrakciós képességünkre ahhoz, hogy feltöltődve induljunk haza a rendezvény végeztével. Bízom benne, hogy a SmartMobile konferencián is - sok más rokongondolkodóval együtt - ki tudjuk majd szűrni a lényeget.

Zentai Péter Áron

Avangrade Solutions Zrt.

Péter több hazai informatikai vállalatban vállalt kiemelkedő szerepet (pl. Econet Zrt, Fornax Zrt, Ivy Kft, Sense/Net Zrt.), ahol több, mint 100 informatikai fejlesztési projektben vett részt. Több, mint 15 éve magas rendelkezésre állású és nagy terheltségű vállalati rendszereket tervez, 2002-ben talált hibát az Internet Explorer 6-ban, több CMS rendszer megálmodásában és kivitelezésen is részt vett, jelenlegi feladata az Avangrade Solutions és JayStack Technologies Zrt. termékfejlesztésének koncepcionális és stratégiai tervezése.